Hogy egy útépítési projekt tökéletesen megtörténjen, ismerni kell az alapjait, mely nem más, mint az aszfaltozás. Hogyan néz ki ez a folyamat a gyakorlatban? Cikkünkben bemutatjuk:
Mitől függ az útépítés alapja, az aszfaltozás?
Az aszfaltozás menete maga nem függ mástól, mint az igényektől, és a leaszfaltozott terület körülményeitől: na meg természetesen az önkormányzati, intézményi, illetve céges döntéshozók döntésétől. Sokan azt gondolják, hogy az útépítés nagyjából annyiból áll, hogy leterítik az aszfaltot a kijelölt útvonalra, és kész is. Ez természetesen nem ilyen egyszerű dolog, hiszen, ha az lenne, szakemberek nélkül is bárki aszfaltozhatna bármilyen utat, csak eszközt és anyagokat kellene szereznie hozzá. Igazából azonban addigra, mire használatra kerül az aszfaltfinisher, az útépítés munkálata nagy részben az útépítő csapat háta mögött van.
Az útépítés első lépései
Akárcsak minden nagyobb munkálat előtt, az útépítés folyamatát is meg kell, hogy előzze a szükséges engedélyeztetési eljárások véghezvitele, hiszen enélkül még tervezni sem érdemes. Ha ezt mind beszereztük, akkor történhetnek meg a mérések, mely nélkül az útépítés folyamata teljesen elvérezne, és vakvágányra futna. Ha ez a precíz, elmaradhatatlan és fontos feladatot is elvégezték, akkor kezdődhet az útépítés tényleges része, az aszfaltozás, melyet nem mással kell elkezdeni, mint a terep előkészítésével. Ennek a munkafázisnak nem más az értelme, minthogy útépítés előtt megtisztítsuk, és munkavégzésre alkalmassá tegyük a terepet annak érdekében, hogy minden fennakadást biztosan ki tudjunk küszöbölni. Ha van akkora szerencsénk, akkor ez a folyamat pár nagyobb gyomnövény eltávolításánál nem lesz nagyobb volumenű, de gyakran előfordul, hogy nem csak fakivágásokra, de bontási munkálatokra is sor kerül ezen folyamat során. Az előkészítési lépésekhez általában kotró-rakodó gépeket, láncfűrészt és lézer szintezőt szoktunk használni eszközökként.
Következő lépés az útépítés veleje
Az útépítés területén a következő lépés nem más, mint a földmunkák megkezdése, mely nagyfokú precizitást és szaktudást igényel. Ebben a munkafolyamatban reflektorfénybe kerül a nehézgépkezelő, de gyakran kézi kiegészítő munkákra is szükség van. A földmunka magába foglalja a bevágás készítését, a töltést, az árokásást, az úttükör kialakítását, a tömörítést, illetve a kitermelt felesleges föld elszállítását, terítését is. Ezen munkálatokra kotró-rakodó gépeket, dózert, grédert, hengert, és billenős tehergépkocsit szoktunk használni. Ha az útépítés ezen folyamata is lezajlott, áttérünk a következő lépésre, mely nem más, mint az útlap készítése. Itt fontos tudni, hogy az alapréteg összetétele meglehetősen sok mindentől függ, de főként a talaj tulajdonságaitól, a tervezett pályaszerkezet típusától, illetve az igénybevétel kategóriától. Ha útlap építésről beszélünk, akkor szóba jöhet fagyvédő, javítóréteg, alsó és felső alapréteg, ékelőréteg, és még sok minden más is. Ezen munkafolyamat során megjelenik a kotró-rakodó gép, a henger, és a billenős tehergépkocsi is.
Az útépítés utolsó mozzanatai
Az előző lépések befejeztével elkezdődhet az útszegély és más elemek beépítése is, melyek többnyire előre gyártott betonelemek, csatornafedlapok és folyókák beépítését jelenti. Az útépítés ezen munkafolyamata során gyakran szoktak becsatlakozni kőművesmesterek is, hiszen ezekhez a feladatokhoz az ő szakértelmükre is nagy szükség van. Ha ez is elkészült, elkészítjük a kötő és kopó réteget, mely nem más, mint az útépítés leglátványosabb munkálata. Ekkor ugyanis egy úgynevezett finisherrel leterítjük az aszfaltréteged, ha pedig mindent úgy csinálunk, ahogy a szakma megköveteli, akkor akár napi 2000 m2 területet is le lehet aszfaltozni! Ehhez a munkálathoz finishert, hengert és billenős tehergépkocsit használunk, illetve természetesen tömérdek különböző aszfaltkeveréket is. Ha mindezzel végeztünk, akkor pedig nincs más hátra az útépítés folyamatából, mint a tereprendezés, mely folyamat során elszállítjuk az esetlegesen kimaradt anyagokat, és igény esetén füvesítést, vagy más kertépítési munkálatokat is alkalmazunk annak érdekében, hogy az általunk készített út tisztán és rendezetten legyen átadva.